SZELLEM A SPÁJZBAN (PREMIER!)

Vasárnap a Csepeli Munkásotthonban lesz, Topolcsányi Laura: Szellem a spájzban című kísértet komédiája, ami 19-kor kezdődik. Szeretettel ajánlom mindenkinek a Turay Ida Színház előadásában láthatjuk, csodás szereposztásban. Én természetesen ott leszek, s nem marad el a kritika sem! A színház egyik nagyon kedves dolgozója így ajánlotta figyelmembe: “A főpróbát volt szerencsém megnézni. Aki elveszített már […] Tovább

SZÍNHÁZ VIGYÁZZ! JÖVÖK!

Üdvözlet a SZÍNPADKÉP honlapon! Az oldalt azért hoztam létre, mert szeretem a színházat, és meg is írom róla a véleményem! Nem leszek lágyszívű, komolyan veszem, azt is leírom, ha nem tetszett, amit láttam. Úgyhogy, SZÍNHÁZ VIGYÁZZ! JÖVÖK! Terveim szerint, olvashattok majd kritikát, színházról, könyvekről. Nem egy mindent átfogó információ áradat lesz az oldalon. Ahova eljutok, […] Tovább

Lyukas generációk!(ajánló)

 A Hátra arc! című előadás, Kerékgyártó István Rükverc című regényéből készült.  Az intergenerációs darab a Katona József Színház Ifjúsági Programja, és a MU Színház közreműködésével, valamint színházpedagógiai módszerekkel készült.  Külön érdekessége, hogy a programban fővárosi 16-22 év közötti fiatalok, és XI. kerületi 65 év felettiek dolgoztak, gondolkoztak és játszanak közösen. Képzeljük csak el… Egy színpadon, […] Tovább

GYEREKEKNEK - SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA (DÉLUTÁNJA)

 SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA – GYERMEK PROGRAMOK   Budapest Bábszínház   14:00 – Bábozó tobzódás és Bábkukucskáló barangolás http://www.budapest-babszinhaz.hu/    Budapesti Operettszínház   13:00 ÖRDÖG-TÜNDÉR-BOSZORKÁNY SZOMBAT 13.00-14.15 Csillárterem OSZI BOSZI, A REPÜLŐ NAGYANYÓ Családi zenés „mesesó” OSZWALD MARIKÁVAL 13.00-14.15 Nagymező utcai színpad ERDEI KALAMAJKA zenés mesejáték  Jurányi Közösségi és Produkciós Inkubátorház   8:30 – 19:30 Kamaraterem ESTE […] Tovább

BUDAPESTI SZÍNHÁZAK

Á Ágens Átrium Film – Színház A Alkalmi Kapcsolatok Társulása Apró Színház Aranyszamár Színház Artus – Goda Gábor társulata Artus Stúdió B Bácskai Juli Pszichoszínháza BAKELIT Bálint Ház Baltazár Színház Bárka Színház Batyu Színház Belvárosi Színház Benkő Gyula Színház Bethlen Téri Színház Botafogo Táncegyüttes Budai Bábszínház Budakeszi Kompánia Társulat Budaörsi Játékszín Budapest Bábszínház Budapest Balett […] Tovább

Felnőtt előadások

2013. május 2. 19:00 Pillangókisasszony opera · klasszikus · 18+ 0 néző innen Jegyvásárlás Magyar Állami Operaház Budapest 2013. május 4. 19:00 Pillangókisasszony opera · klasszikus · 18+ 0 néző innen Jegyvásárlás Magyar Állami Operaház Budapest 2013. május 5. 19:00 De Sade pennája színmű · progresszív · 18+ 0 néző innen Jegyvásárlás Nézőpont Bárka Stúdió […] Tovább

Ifjúsági előadások

2013. május 2. 17:00 Delete színmű · 12-18 0 néző innen Jegyvásárlás Nézőpont Kolibri Pince Budapest 2013. május 3. 16:00 Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai musical · szórakoztató · 12-18 0 néző innen Jegyvásárlás Nézőpont Magyar Színház Budapest 17:00 Klamm háborúja mono · progresszív · 12-18 0 néző innen Jegyvásárlás Nézőpont Kolibri Pince Budapest […] Tovább

GYERMEKELŐADÁSOK - MÁJUS

2013. május 2. 09:30 A titok (Mire jó, ha az ember érti az állatok beszédét?) mese · 0-12 Vojtina Bábszínház, Játszószínház Debrecen 10:00 Hajnali csillag peremén mese · 0-12 Budapest Bábszínház, Játszó-tér Budapest A sötétben látó tündér mese · 0-12 Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdió Nyíregyháza Hétalvó mese · 0-12 Griff Bábszínház (Hevesi Sándor Színház) […] Tovább

Tényleg kalamajka!

  Kerényi Miklós Gábor és Kállai István műve, azt kell, mondjam, eléggé vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Ez, talán, annak tudható be, hogy pár éve volt „szerencsém” látni, – akkor interaktív mesejátéknak titulált, – Erdei kalamajka című gyermekeknek szóló zenés darabot.   Ebben bízva, és kíváncsiságomnak köszönhetően, – gondoltam, mi bajom lehet, abban az egy […] Tovább

Születésnap - Felföldi Anikó

Ma, április 28-án ünnepli születésnapját Felföldi Anikó Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze. Játszott a Nemzeti Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a Vidám Színpadon. 1966 óta a Budapesti Operettszínház tagja, 1994-től a színház örökös tagja. Operettek és musicalek főszerepeit egyaránt eljátszotta, s több nagy sikerű filmben és tévéjátékban szerepelt. Temperamentumának, kiváló […] Tovább

Színházak Éjszakája - helyszínek, térkép, 2013

KÉRLEK KATTINTS A SZÍNHÁZ NEVÉRE A PONTOS PROGRAMLISTA MEGTEKINTÉSÉHEZ! ÖSSZES PROGRAM RÉSZLETESEN ITT: http://szinhazakejszakaja.hu/programok Budapest Bábszínház | Budapesti Operett Színház | Centrál Színház | József Attila Színház Jurányi Inkubátorház |  Katona József Színház | Kolibri Színház | Madách Színház | Örkény István Színház Radnóti Miklós Színház | Szabad Tér Színház | Thália Színház | Új Színház […] Tovább

Hamarosan - Három új kritika!

Erdei kalamajka – interaktív mesejáték, Budapesti Operettszínház http://www.operettszinhaz.hu/operett.php?pid=show&rId=80&evad=5 FOTÓ:Csabai Szellem a spájzban – komédia, Turay Ida Színház https://szinpadkep.cafeblog.hu/2013/04/26/szellem-a-spajzban-premier/ A suszter manói – táncos, zenés mesejáték, Turay Ida Színház https://szinpadkep.cafeblog.hu/2013/04/26/jacob-es-wilhelm-grimm-a-suszter-manoi-tancos-mesejatek/       Tovább

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!