Egy véletlen folytán találkoztam a fiatal és tehetséges színésszel, Endrédy Gáborral, aki talán sokaknak ismerős lehet a televízióban látható számos reklámból. Az egriek előnye, hogy Gábor az Egri Gárdonyi Géza Színház társulatának tagja, így hamarabb össze futhatnak vele az egri utcákon. Nem szokásom férfiakat leszólítani, de munkámból kifolyólag ez most is elkerülhetetlenné vált, hiszen ki hagyna ki egy ilyen lehetőséget. Azt kell, hogy mondjam nem bántam meg! Végtelenül kedves, tisztelettudó és nem utolsó sorban nyitott ember állt előttem. Váltottunk pár szót a színházról, szerepekről és adva volt a lehetőség, hogy interjút kérjek tőle. Szinte gondolkodás nélkül igent mondott és hamar sor került a beszélgetésre.

 

 

 

Cs. Sz.: Nem is régen volt, hogy megszerezted a színészi okleveled. Mit lehet erről tudni, hogyan kerültél a színészi pályára?

Endrédy Gábor: A budai ciszterci Szent Imre gimnáziumban érettségiztem, ahol 15 évesen találkoztam Lukácsi Hubával, az ottani, Latinovits Zoltánról elnevezett diákszínpad vezetőjével. Ő keltette fel bennem a szakma iránt ez érdeklődésemet és szerettette meg velem a színjátszást. Így az iskolai színdarabok és az érettségi után egy évet Földessy Margit drámastúdiójában töltöttem el, ahol sikerült az ő segítségével egy kicsit más irányból is megismerni a színházi munkát. Utána pedig felvételt nyertem a Pesti Magyar Színiakadémiára, ahol Iglódi István osztályába jártam. Ő készített fel és tanított meg olyan dolgokat a színházról, színészetről, amit egy pályakezdőnek feltétlenül tudnia kell.

Cs.Sz.: Mindig is színész szerettél volna lenni? Támogatta a család az elképzeléseid?

E.G.: A szüleim a gimnázium alatt, azért néha rám szóltak, ha túl sok időt szántam a próbákra és keveset a többi tantárgyra. De érettségi után azonban, amikor már látták, hogy menthetetlen vagyok, nem szóltak, sőt, támogattak és támogatnak mind a mai napig, amiben csak tudnak. Nagyon jó szülőket kaptam. Az egyik nővérem ráadásul beszédtechnika tanár, így volt lehetőségem vele javítgatni a légzésemet, „s” hangokat, orgánumot stb.

Cs.Sz.: Milyen emlékek fűznek az iskolához?

E.G.: Nagyon zsúfolt volt. A Magyar Színház berkein belül működött ez az intézmény, így ha nem az óráinkon voltunk, vagy arra készültünk, akkor közreműködtünk a színház előadásaiban, mint mellékszereplők, táncosok, kóristák. Nagyon jó szakmai gyakorlat volt „a legjobb helyről” nézni a profikat és ellesni tőlük a színpadi fortélyokat, de szabadidőnk nem nagyon volt.

Cs.Sz.: Volt így időd a családodra, barátaidra? Mennyire befolyásolta ezt?

E.G.: Magánéletre ezekben az időkben kevés idő jutott, de cserébe sok vizsgánk volt, nagyon jó tanároktól tanultunk és neves művészekkel léptünk színpadra. Nagyon hálás vagyok ezekért az évekért, hiszen sokszor táplálkozom az itt szerzett tapasztalatokból. Az időmet pedig mára már többé-kevésbé én oszthatom be, így a hozzám közel álló emberek is többet kaphatnak belőlem.

Cs.Sz.: Van olyan emlékezetes történés ezekből az évekből, amire szívesen emlékszel vissza?

E.G.: Iglódi tanár úr órái mind emlékezetesek voltak. Szigorú és következetes volt, de karakteres humora színesítette az együttlétet. A számonkérések mellett sokszor invitált meg minket a házába, egy-egy finom vacsorára, borozásra, beszélgetésre. Sokszor sztorizott a régi szép időkből, amik egyben tanulságosak és mulatságosak. Az év végén pedig elvitt minket Tabajdra, ahol egy hetet töltöttünk el és játszottunk minden nap a falu szabadtéri színpadán. Napközben nyílt próbák, beszélgetések a helyiekkel, este fellépés, utána hajnalig tartó bulik a falubeliek vendég szeretetével, boraival és Tanár Úr humorával ötvözve. Felejthetetlen élmény volt.

Cs.Sz.: Hogyan kerültél az Egri Gárdonyi Géza színházba? Mióta vagy a társulat tagja?

E.G.: 2010-ben végeztem az akadémián utána egy évig szabad úsztam, majd kaptam egy meghívást Egerbe, a színházi társulatba való válogatásra. Kétfordulós volt a meghallgatás, utána pedig jelezték, hogy leszerződtetnének. Nagyon megtisztelő érzés volt, azonnal rá is bólintottam. Így aztán ez a második évem a társulatban, ahol hála Istennek nagyon jól érzem magam és örülök, hogy ott dolgozhatok. Szerencsére úgy látom, hogy ez az érzés kölcsönös.

Cs.Sz.: Mely szereped volt az, amiben úgy érezted, hogy teljesen át tudtad magad adni a megformálandó karakter jellemének?

E.G.: Gyertyafény keringő Gastonja volt eddig a kedvencem. Egy gazdag báró mindenese, aki tiszteli, szereti a gazdáját, de azért nagyon szeretne egyszer a helyébe lenni, olyanokat enni, olyan ruhákba járni, olyan nőket hódítani és így tovább. Aztán egyszer csak ölébe pottyan mindez és megpróbál boldogulni. Nagyon hálás szerep és a közönség végig hahotázza az előadást, ami nagyon inspiráló. Azonosulni is könnyű volt vele, hiszen mind ilyenek vagyunk egy picit, hogy másra vágyunk, mint, ami megadatott. Álmodozunk valami merészről, és ha az hirtelen valóra válik, nagyon zavarba tudunk jönni.

 

Cs.Sz.: Milyen szerepekben láthatunk a 2013-as évben?

E.G.: A csókosasszonyban Lojzit játszom, a Buborékokban Tamás leszek, az egyik kérő, és ha jól tudom  a Szent Johannában is felbukkanok majd. Ezen kívül készülünk még egy kétszereplős kamaradarabbal, a Robinson és Crusoe-val, ami márciustól lesz látható az egri színházban.

Cs.Sz.: Mi az a szerep vagy karakter, amire vágysz, hogy egyszer eljátszhasd? Van ilyen álmod?

E.G.: Sok ilyen van. Sorolhatnám itt a shakespeare-i hősszerelmeseket, mind nagyon jók. Tudom sablon, de Hamlet is köztük van, és kicsit merész, de Jézus Krisztust is szívesen formálnám meg egyszer. Nem a Webber-féle musicalben, az hangilag kicsit magas lenne nekem, de egyéb mű, szóba jöhetne. Aztán van egy nagy kedvencem: Jack Higgins, Ima a terroristáért című könyve, zseniális mű. Egy film már készült belőle Mickey Rourke főszereplésével, Ima egy haldoklóért címmel. De ha egyszer valaki szeretné megrendezni a remake-jét én örömmel játszanám! Clint Eastwoodot próbáltam eddig elérni.

Cs.Sz.: Hogyan kerültél kapcsolatba a reklámfilmezéssel? Volt e kedvenc?

E.G.: Regisztráltam egy-két ügynökségnél, akik gyakran szólnak, ha válogatásra kerül a sor. Így kerültem be néhány reklámba, ami persze nem a szakma csúcsa művészileg, de anyagilag nem lehet kikerülni. Főleg, mivel a színház nehéz helyzetben van, és nem igazán tudnék megélni csak abból a fizetésből. Ettől függetlenül, mind szórakoztatóak az ilyen forgatások, de ez inkább azért van, mert alapvetően szeretek filmezni.

Cs.Sz.: Kaptál már filmes felkérést? Esetleg, a közeljövőben láthatunk új reklámban vagy filmes produkcióban?

E.G.: Szerepeltem Gödrös Frigyes, Történetek az elveszett birodalomból című játékfilmjében, és kaszkadőrként részt vettem a Katedrális (Ken Follett) forgatásán. Feltűntem a Tűzvonalban sorozatban egy epizód erejéig, később pedig a nemrég futott Marslakókban voltam, állandó szereplő. Legutóbb pedig a Hacktion: Újratöltve sorozat első epizódjában voltam a főgonosz, de elkaptak és lecsuktak.

 

Cs.Sz.: Szívesen veszed, vagy inkább idegenkedsz még, ha felismernek és közelednek?

E.G.: A köszönés, egy kedves mondat és fotó, aláírás kérés jólesik persze, bár ez inkább a média jutalma, nem feltétlen az én művészetemé. Volt olyan is, hogy valaki csak annyit mondott: ”Hé, a kávés reklámban nagyobbnak tűntél!” Szóval hatással van az emberekre az biztos, de nem hagy mély nyomot. Ami fantasztikus érzés volt, az inkább a Ludas Mátyás előadások után tapasztaltam. Meglepő volt számomra, hogy a túlnyomóan gyerek-közönség mennyire drukkolt nekem, hogy harmadszor is elverjem végre a Döbrögit. Na, utána ossz autogramot és fotózkodj a sok gyerkőccel! Olyan nagy „sztárnak” még sosem éreztem magam, mint amilyen ott voltam az ő szemükben.

Cs.Sz.: Milyen terveid, elképzeléseid vannak a jövődről?

E.G.: Szeretném megvetni a lábamat a hazai színházi szakmában, szeretnék ebből élni és itthon. Szép lassan családot is jó lenne alapítani, ezek a nagy álmok. Szerető feleség, három-négy gyerek, szép otthon, szakmai elismertség, sok tartalmas előadás, produkció, és sok jó élménnyel gazdagodott néző. És ez még csak a kezdet!

Budapest, 2013. január

Fotók: Gál Gábor